Az Új Szó számol be arról, hogy január 18-án Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori elnöke tömegbalesetet okozott a zsolnai járásbeli Litvailló és Túrirtovány között. Slota ellen eljárást indítottak tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés ügyében.
A baleset hétfőn 18 óra előtt történt, amikor az SNS egykori elnöke egy Porsche Cayenne-nal száguldva Túrirtovány község határában belehajtott az előtte haladó Audi A6-osba. Az ütközésnek köszönhetően az A6-os egy Suzuki SX 4-esnek ütközött. A balesetben az Audi sofőrje sérült csak meg, sérüléseit a kiérkező mentők a helyszínen ellátták.
A kiérkező rendőrök alkoholvizsgálatot végeztek a sofőrökön. A két balesetet elszenvedő sofőr tesztje negatív volt, Slota a tesztnek nem volt hajlandó alávetni magát. Az egyik szlovák portál megszólaltatta az Audi sofőrjét, aki elmondta: Slota a balesetet követően pénzt ajánlott neki, csak ne hívja a rendőröket. Állítását a Suzuki sofőrje is alátámasztotta.
A rendőrök a helyszínen elvették Slota jogosítványát, aki a fogdát úgy úszta meg, hogy szerzett egy orvosi igazolást, amely szerint sürgős kórházi ellátásra szorul. Ha elítélik az SNS egykori elnökét, akkor akár egy évre is börtönbe kerülhet. Radko Moravčík, a zsolnai rendőrség szóvivője elmondta, hogy a rendőrség intenzíven dolgozik az ügyön.